Ballagás a Schénerben
„…Távolinak tűnik, hogy is volt a kezdet, mikor elsős voltál minden mást jelentett. Szaladnak az évek, bölcsebb is vagy talán, ballagó vén diák iskola udvarán…”                                                                                                                                    
 / Bártfai Judit/ 
2022. június 18-án a virágokon túl az emberi arcok sokfélesége tette színessé iskolánkat. Volt, akinek az arca örömöt, merengést, bizakodást vagy szomorúságot tükrözött. 32 tanulónk számára a ballagással lezárult egy fontos fejezet, melyhez ilyenkor vegyes érzések kapcsolódnak: szomorúság, mert valami visszavonhatatlanul elmúlt, és egy örömteli vágyakozás az új után, ami sok jót hozhat. Tanulóinktól mit is kérhetnénk mást, mint azt, hogy legyenek jó szakemberek, tudósok, sportolók, tanuljanak és dolgozzanak becsületesen, de soha ne feledkezzenek meg arról, hogy honnan indultak, hol vannak a gyökereik. Ehhez az új úthoz kívánunk erőt, kitartást, hitet, és sok sikert.


 Köszönjük a nyolcadikosok osztályfőnököknek: László Henriettnek, Korcsokné Enyedi Katalinnak és Szabó Andrásnak a ballagó gyerekek hosszú éveken át tartó támogatását, segítését!


Köszönjük a ballagtató 7. évfolyamos tanulók és szüleik illetve osztályfőnökeik Nagyné Papp Erika és Hrabovszki Tünde tanár nénik szervező munkáját! 

 

20220512_03.jpg
20220512_04.jpg


Eredmények:
 
1-2. évfolyam
                     I.           Futaki Maja  / Medgyesegyháza
                   II.           Karsai Lara Szilvia / Medgyesegyháza
                 III.           Kerekes Nelli / Orosháza Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti iskola

Orestyákné Pintér Györgyi különdíja: Karsai Lara Szilvia

3-4. évfolyam
                     I.           Csilik Natasa / Szarvas Chován Kálmán AMI
                   II.           Maczelka Boglárka / Medgyesegyháza
                 III.           Seres Gábor / Kondoros Chován Kálmán AMI

A Medgyesegyházi Román Nemzetiségi Önkormányzat különdíja: Maczelka Boglárka A Battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda különdíja: Füri Fanni Délia

5-6. évfolyam
                     I.           Tusjak Zora / Szarvas Chován Kálmán AMI
                   II.           Szklenár Hanna / Szarvas Chován Kálmán AMI
                 III.           Adamik Alexandra / Szarvas Chován Kálmán AMI

A Medgyesegyházi Szlovákok Nemzetiségi Önkormányzatának különdíja: Sutyinszki Jázmin/ Orosháza Liszt Ferenc AMI

Sütő Mária Márta alpolgármester asszony különdíja Futaki Lilla / Medgyesegyháza

A Battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda különdíja: Valyuch Villő / Medgyesegyháza

7-8. évfolyam
         I.           Frankó Fanni / Mezőhegyes
       II.           Trabalka Lilla / Mezőkovácsháza
     III.           Ivacska Fanni / Orosháza Czina Sándor Iskola

A Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány különdíja: Kelemen Laura /

Mezőkovácsháza Orestyákné Pintér Györgyi különdíja: Filóczi Anna / Kondoros Chován Kálmán AMI

 

Schéner-nap


 2022.05.11-én iskolánk méltó módon emlékezett meg névadójáról, Schéner Mihály festőművészről. Az iskolai Diákönkormányzat tagjai megkoszorúzták a településünkön található Schéner Mihály emlékművet.

 A nap folyamán a gyerekek felelevenítették és bővítették tudásukat a festő életével kapcsolatosan. Csoportmunkában játékos feladatokat végeztek: puzzle, totó, tabló készítése, festés, színezés. A nap fénypontjaként pedig színek kavalkádjával emlékeztünk meg névadónkról, amikor a gyerekek évfolyamonként különböző színű pólókba öltöztek s „kirakták” a Schéner feliratot.

 A projektnap sikeres megszervezését köszönjük szépen Liker Annának, Dávidné Kintner Ágnesnek, Nagy Antalnénak, Likerné Buzás Editnek, Gácsér Bélánénak, Szigetvári Józsefnénak, Répási Évának, Kotroczóné Holecz Editnek és Mihály Evelinnek . 

 
Oldal:  1 2 3 4 [5] 6 ... 26 27 28

Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány


Köszönjük az adó 1 %-ának felajánlását!
Adószám:18389258-1-04