,Egy család-egy virág" akció a Schénerben 


  2022.04. 22-én és 25-én iskolánk tanulói a Föld világnapja tiszteletére ünneplőbe öltöztették környezetüket. A gyerekek és a pedagógusok e két napon elültették az ,,Egy család-egy virág" akció keretében  kapott virágokat.  A tavaszi virágosítással igyekeztünk a gyerekeket a Földünk megóvására, a környezettudatos magatartásra, a természet védelmére ösztönözni. A gyönyörű virágoknak örülünk mi, emberek, de ilyenkor boldog a Föld is, mert szépséggel, törődéssel ajándékoztuk meg, ami környezetszennyező fejlett társadalmunkban egyre inkább ritka értékké válik. Ezért is fontos, hogy a jövő nemzedékét a szépre, jóra, a környezetünk és a természet szeretetére, tiszteletére neveljük.


   A szülők lelkesedésének köszönhetően nagyon sok virág gyűlt össze, melyek remélhetőleg őszig pompáznak majd nálunk csodálatos színeikkel. Köszönjük szépen minden Szülőnek, aki egy-egy virágpalántával támogatta az akciónkat! Köszönjük a Szülői Közösségnek az ültetéshez szükséges virágföld beszerzését! A virágokat a gyerekek a pedagógusok és a takarító nénik segítségével, lelkes munkával ültették el. A virágok kiültetésében mindannyian nagy kedvvel és elszántsággal vettek részt – ahogyan arról a képek is tanúskodnak.




 

Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány


Köszönjük az adó 1 %-ának felajánlását!
Adószám:18389258-1-04