A téli szünet után megújult erővel folytatja munkáját a Schéner Mihály Általános Iskola TEIS csapata. Folynak a megbeszélések különböző szinteken. Volt már találkozó a KLIK megbízott igazgatója, Bánki András és a magyarbánhegyesi kollégák részvételével. Kéthetente tart megbeszélést Vermes Rita intézményvezető asszonnyal a program trénere Tóth Andrásné, aki a mentorokkal, Gácsér Bélánéval és Nagy Attilával is találkozik a tapasztalatok egyeztetése céljából. Ami azonban a legfontosabb, a mentorok és a tréner is foglalkozik a gyermekekkel, akik az elmúlt két hónap során már jó néhány sportos programot lebonyolítottak. Haladunk a fő cél, a felnőtt irányítása nélküli önálló TEIS rendezvények felé. Most éppen a Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány „Nebulókért” 10 próba elnevezésű versenyének 6. próbájához állítják össze a gyermekek a feladatokat. A versenyek lebonyolítása is rájuk vár!
TEIS záró
2015.06.10-én iskolánk TEIS csapata megtartotta záró rendezvényét. Az értékelésen részt vett Vincze József, a TEIS program Dél-Alföldi supervizora, Tóth Andrásné a TEIS csapat trénere, Vermes Rita igazgató néni, Piják Andrásné és Nagy Gabriella igazgatóhelyettesek, Nagyné Papp Erika a medgyesbodzási tagintézmény vezetője, és természetesen a TEIS csapat tagjai. Mindenki elmondta tapasztalatait, élményeit, s, hogy mit adott neki ez a program. A megbeszélést pizzázással zártuk. Közös véleményként megfogalmaztuk, lehetőség szerint már projekten kívül, folytatni kellene ezt a sportot, mozgást népszerűsítő kezdeményezést