III. Gyulai 56-os Művészeti Emlékverseny élményei…  

2014. november 7-én a gitárszakkörösök kis csapata részt vett a gyulai Október 23. Alapítvány által szervezett emlékesten, versmegzenésítés kategóriában. Márai Sándor: Mennyből az angyal c. versét dolgoztuk fel fuvola és gitárkísérettel. Seres Melinda tanár néni és zenésztársa, Hrubák György segített a felkészülésben. A méltó alkalmat megtisztelte több 56-os személyiség, így M. Szabó András Gyula város 1956-os polgármestere is. Az 56-os szellemiség jegyében telt rendezvényen vers-és próza, versillusztráció, versmegzenésítés kategóriákban osztottak díjakat. A diákok átéléssel és felkészülten adták elő a verseket, hangszeres produkciókat a rangos zsűri előtt. A mi zeneszámunkat Perlaki Attila, a gyulai Erkel kórus karnagya értékelte. Nagyon megdicsért bennünket és előadásunkat különdíjjal jutalmazta. A verseny után mindenki részt vehetett egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött közös vacsorán. Nagyon jól éreztük magunkat! Jövőre is elmegyünk!

okt_23_alapítvany.jpg

 Seres Melinda, Hrubák György, Katona Réka, Zsilinszki Diána, Kovács Ferenc, Számel Tamás 
 

Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány


Köszönjük az adó 1 %-ának felajánlását!
Adószám:18389258-1-04